Előző konferenciáink

Picture
Az EU és Izrael különleges kapcsolatairól szóló április 14-i félnapos konferencián felszólalók egy része megküldte részünkre előadásának rövid előzetesét. Reméljük ez alapján még többen kapnak kedvet a részvételhez. A listát folyamatosan bővítjük, ahogy az előadóktól befutnak az összefoglaló előzetesek.

Hóvári János, Globális ügyekért felelős helyettes államtitkár, volt Tel Aviv-i nagykövet:
A magyar elnökség és az észak-afrikai, valamint a közel-keleti változások

A magyar EU elnökségnek az elmúlt hónapokban nagy figyelmet kellett fordítania az észak-afrikai és a közel-keleti változásokra. Az elmúlt hónapokban a térség egészében elemi erővel felszínre törtek az évtizedek alatt lefojtott politikai és társadalmi indulatok, s ennek következtében az Atlanti-óceántól az Indiai-óceánig új helyzet teremtődött. Ennek vannak rendkívül jelentős eredményei, de vannak aggasztó jelei is. A változások természetszerűen érintik a közel-keleti békefolyamatot, de az Európai Uniónak is át kellett gondolnia a térséggel kapcsolatos politikáit.

 

Kiss Álmos Péter MA, MBA, katonai szakértő:
Az Európai Unió és Izrael biztonságpolitikai kapcsolatai, valamint az egyes tagállamok és Izrael katonai együttműködései.

Izrael ma úgy szerepel a köztudatban, mint a Közel-Kelet szuperhatalma - egy zsidó Góliát. A valóságban Izrael ma éppannyira Dávid, mint harminc, ötven, hatvan évvel ezelőtt volt, vagy akár mint a Jisúv volt az állam előtti időkben. Csak megtanult nagyon jól bánni a parittyával, gondot fordít karbantartására és a legjobb minőségű kövek beszerzésére, de mindezt nem tudja megvalósítani stratégiai partnerek nélkül.

Földrajzi, gazdasági, kulturális, stratégiai szempontok  alapján a logikus partner az Európai Unió - sokkal logikusabb, mint az Egyesült Államok: Izraelnek szüksége van az EU-ra, de az EU-nak legalább annyira szüksége van egy stabil és erős Izraelre. Nyitott kérdés, hogy az EU tisztában van-e ezzel. Még nyitottabb kérdés, hogy az arab világban jelenleg zajló forrongás milyen hatással lesz az EU és Izrael kapcsolatára.


dr. Balázs Gábor, filozófiatörténész:
Az európai nacionalizmus és kozmopolitizmus hatása a cionista politikai kultúrára

Az előadás bemutatja az európai nemzeti ideológiáknak egy látszólag ellentétes - szintén európai gyökerű eszmének, a kozmopolitizmusnak a cionizmusra gyakorolt hatását. E tényezők elsősorban eszmetörténeti szempontból kerülnek elemezésre, de az előadásban szó esik ezek mai, aktuális jelentőségéről az izraeli-európai identitás szempontjából.


Ferwagner Péter Ákos PhD., adjunktus, Szegedi Egyetem Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanszék: Az EU és Izrael politikai kapcsolatai

A Közös Piac megalakulása (1957) után egy ideig még nem létezett intézményes kapcsolat Izrael Állam és az Európai Gazdasági Közösség (EGK) között. Izrael ugyan szeretett volna más mediterrán országokhoz hasonlóan már az 1960-as években társulási szerződést kötni az EGK-val, ezt azonban Franciaország megakadályozta. Az egyezmény aláírására így csak 1975-ben került sor, mely szabadkereskedelmi övezet létesítését eredményezte több árucikk vonatkozásában. Az 1990-es években az EU kibővített mediterrán politikájának részét képezte az Izraellel 1995-ben aláírt új társulási szerződés, mely a 2000-es években elmélyült gazdasági-politikai kapcsolatok kialakulásához vezetett.

Az EU Izrael konferencia programját itt találod.

Háttéranyag az Európai Unió és Izrael kapcsolatainak főbb állomásairól (Forrás: Paragi Beáta):
eu-izrael_infok.pdf
File Size: 113 kb
File Type: pdf
Download File


Előző konferenciánk programja:

 

Egyiptomi forrongások és Izrael

2011. február 28., hétfő 17 órától - Izraeli Kulturális Intézet





Picture
Megingathatatlannak hitt arab rezsimek dőlnek össze az utca nyomására. Tunézia után Egyiptomban is távozott az évtizedekig hatalmon lévő elnök. Egyiptomban, a legnépesebb arab államban Mubarak rendszere erősen korlátozta a demokratikus jogokat, ugyanakkor nem hagyta kibontakozni az iszlamistákat. A stabilitást  Mubarak garantálta, személye pedig garanciát jelentett az Izraellel kötött béke fenntartására. Az elnök elmozdítása alapvető változásokat indíthat el a Közel-Keleten, mindez hatással van Izraelre is.

A KIDMA mini konferenciáján rekonstruálni próbáljuk, hogy mi történt és mi fog történni a térségben.
Február 28-án, hétfő 17 órától minden érdeklődőt szívesen látunk az Izraeli Kulturális Intézetben (Paulay E. utca 1.). Előzetes jelentkezés: info@kidma.hu, és Facebook


17:00-17:50              BIZTONSÁGPOLITIKAI PANEL

Egyiptomi válság biztonságpolitikai vetületei, regionális hatásai

Tálas Péter, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet igazgatója:
A tunéziai és az egyiptomi változások stratégiai szempontból

dr. Matus János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt és az Általános Vállalkozási Főiskola jelenlegi tanára:
Az ENSZ történeti szerepe az arab-izraeli konfliktus kezelésében. A Camp Davidi megállapodás lehetséges jövője Mubarak távozása után.

Kelemen Tas, Honvédelmi Minisztérium - Védelempolitikai Főosztály vezetője: Magyar békefenntartók a Sínai-félszigeten.


18:00-18:50              MÉDIA PANEL

Célpontban a média

A média nem csak közvetítette az egyiptomi eseményeket, hanem részesévé is vált annak. A hatalom kezdettől fogva célpontként tekintett az újságírókra. Hogyan lehetett ilyen körülmények között dolgozni? Lehet-e még gumibottal befolyásolni a médiát? Vendégeink azok a magyar újságírók, akik a megmozdulások idején Kairóból tudósítottak. A Kairóból tudósító magyar újságírókat helyszíni élményeikről faggatjuk. A kerekasztal beszélgetés vendégei: Zalán Eszter (Népszabadság), Szlankó Bálint (Origo), Faix Csaba (TV2), Zsíros Sándor (HÍR TV).

Izraelben cseppet sem mindegy, hogy Egyiptomban miként alakulnak a dolgok. Hogy látta az izraeli média az egyiptomi zavargásokat? Miként viszonyult az izraeli kormány az egyiptomi forradalomhoz? Erről kérdezzük Shiri Zsuzsát, a Magyar Rádió jeruzsálemi tudósítóját.


19:00-20:00              POLITIKAI PANEL

Kik a valódi királycsinálók Egyiptomban és a Közel-Keleten? Milyen erők és ellenerők hatnak a hatalmi válságban? A zűrzavar tényleg a szélsőségesek malmára hajtja a vizet? Előadóinkkal közösen sok más egyéb mellett ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.

dr. Csicsmann László, egyetemi adjunktus, Budapesti Corvinus Egyetem:
Iszlám állam vagy demokrácia? Az iszlamista mozgalmak szerepe a közel-keleti politikai folyamatokban, különös tekintettel az egyiptomi Muszlim Testvériségre

Nógrádi György,tanszékvezető egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem:
Amerikai befolyás: felelős demokratizálás vs stabilitás

dr. Jungbert Béla, a Külügyminisztérium Afrikai és Közel-keleti Főosztály vezetője:
Az uniós diplomáciai törekvések az arab világban a magyar EU elnökség tükrében


20:15-21:00              DIPLOMÁCIAI PANEL*
Meghívtuk mind az izraeli, mind az egyiptomi nagykövetség képviselőit. Az egyeztetések jelenleg is tartanak, bízunk benne, hogy mindkét ország diplomatái eljönnek.

A mini konferencia szervezésében a KIDMA Zsidó Diákszervezet partnere az Izraeli Kulturális Intézet. Az esemény támogatója a Magyarországi Cionista Szövetség, a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.

* Az előadók személye vagy az előadásuk témája még nem fixált. A változtatás jogát fenntartjuk!

Az esemény szervezésében a KIDMA partnerei:

Picture

egyiptomi_forrongsok_es_izrael-kidma_konferencia_program.pdf
File Size: 404 kb
File Type: pdf
Download File

*A megadott adatokat a Kidma Egyesület bizalmasan kezeli, harmadik félnek nem adja ki. A Kidma Egyesület a megadott elérhetőségekre hírlevelet küld.
Kidma