A palesztin nemzet igazi ellensége nem Izrael, hanem az a Hamasz, amely épp úgy terrorizálja a saját népét, mint a zsidó állam lakosságát. Ez a terrorszervezet 2006 óta van hatalmon a Gázai övezetben, de ahelyett, hogy a palesztin nemzet felemelkedésén munkálkodna, leginkább Izrael folyamatos provokálásában érdekelt. A Hamasz fennhatósága alá tartozó övezetből több mint háromezer rakétát lőttek ki Izrael irányába. A támadások zömében polgári áldozatokkal jártak, iskolákat, lakóházakat találtak el, fegyvertelen civileket sebeztek meg. De legalább ennyire borzalmas, hogy Izrael déli részén állandósult az idegőrlő terrorveszély. Sokan otthonaik elhagyására kényszerültek, mások maradtak és kénytelenek rettegésben élni.Nincs olyan nyugati demokrácia, amely hasonló helyzetben ne védené meg állampolgárait, ne tenne meg mindent a helyzet konszolidálásáért. Izrael 2005-ben világos gesztust gyakorolt a palesztinok felé, amikor egyoldalúan kivonult Gázából és 38 év után felszámolta az ott lévő zsidó telepeket. De ez sem hozott békét - a Hamasz rakétákkal válaszolt a békejobbra. A gázában most zajló izraeli katonai beavatkozás csak a Hamasz terrorfenyegetésére adott jogos önvédelmi reakció.
Sajnálatosan az Izraeli katonai beavatkozásnak vannak civil áldozatai is. Osztozunk a palesztin nép gyászában, mélyen érint minket minden ártatlan halála. Ugyanakkor világosan kell látni, hogy az izraeli katonai akcióknak nem a palesztin nép, hanem a Hamasz áll a célkeresztjében. Tisztában vagyunk vele, hogy a palesztin nemzet nem azonos a Hamasszal, de ameddig a terrorszervezet uralja Gázát a palesztin lakosság is veszélyben van.
Amikor 2008. decemberében sok ezer rakétabecsapódás után Izrael katonai akcióba kezdett a Gázai övezetben egy folyamat végére kívánt pontot tenni. A Hamasz ahelyett, hogy élne a lehetőséggel és felvirágoztatná a Gázai övezetet nyíltan Izrael elpusztítására törekszik. Ennek érdekében nem csak fanatizálja saját lakosságát, de sorozatosan hajt végre fegyveres akciókat izraeli célpontok ellen. A Hamasz ugyan Izraelt lövi, de igazából a nyugati értékrendet akarja szétzúzni. A konfliktus csak látszólag zajlik palesztinok és zsidók között, de valójában a nyugati világ minden polgára érintett. Épp ezért fontos, hogy a Magyar Köztársaság vállaljon aktívabb szerepet a közel-keleti békefolyamatban, hiszen a konfliktus a mi ügyünk is. A Hamasz sok ezer Izraelben élő magyar állampolgárt is veszélyeztet - a magyar kormánytól elvárható, hogy ne az EU mögé bújjon, hanem álljon ki értük Izrael oldalán.
A Kidma Zsidó Diákszervezet - mint a magyarországi zsidó közélet aktív szereplője - kiáll azokért az értékekért, amit Izrael képvisel. Közösségünk aggodalommal követi az Izraelből és a Gázai övezetből érkező híreket. Érezzük, hogy a zsidó közösségen kívül is mind többen vállalnak szolidaritást Izraellel, mert felismerték, hogy ami ott történik az mindannyiunkat érintő közös ügy.
Budapest, 2009. január 1.