Simon Peresz egész életében a cionizmus elkötelezett, feltétlen híve volt. Kétszer volt Izrael Állam miniszterelnöke és kétszer ideiglenes kormányfő; pályafutása alatt összesen 12 kormányban szolgált, irányította a külügyi, a gazdasági és a védelmi tárcát is. 1959-ben választották be a Knesszetbe, melynek egy három hónapos szünetet leszámítva 2007-ig, elnökké választásáig tagja volt.1994-ben Jichák Rabínnal és Jasszer Arafattal együtt megkapta a Nobel-békedíjat az Oslói megállapodáshoz vezető izraeli–palesztin béketárgyalásokért, melyeken külügyminiszterként vett részt.
1923-ban született Szymon Perski néven az akkor kelet-lengyelországi, ma Fehéroroszország területén fekvő Visnevában. (Ugyan ebben a kisvárosban született 1895-ben Nahum Goldman, aki 1948-tól 1977-ig a Zsidó Világkongresszus elnöke volt.) Édesapja kereskedő, édesanyja könyvtáros volt. Otthon héberül, jiddisül és oroszul beszéltek, de az iskolában lengyelül tanult. Tanulmányai során a héberen kívül angolul és franciául is tökéletesen megtanult.
Peresz családjával együtt 1934-ben vándorolt ki a növekvő antiszemitizmus elől a Brit Mandátum alatt álló Palesztinába. A Lengyelországban maradt családját, köztük rabbi nagyapját 1941-ben a nácik beterelték a zsinagógába és rájuk gyújtották. Izraelben Tel Avivban telepedtek le, a 9. osztály után mezőgazdasági iskolába ment, majd csatlakozott az ifjúsági mozgalmakhoz és beállt az akkor alakuló Álumot kibuchoz. Ben Gurion Mápái pártját választotta, ennek színeiben 1946-ban a ő volt a párt egyik képviselője a Cionista Világkongresszuson Bázelben.
1947-ben csatlakozott a Haganához, az Izraeli Védelmi Erők elődszervezetéhez. 29 éves korában már a Védelmi Minisztérium általános igazgatójának nevezte ki Ben Gurion, majd igazgató lett. Legfőbb feladata a fegyverek beszerzése volt: fontos szerepet játszott annak a francia-izraeli egyezménynek a megkötésében, amelynek alapján Franciaország segítségével Izrael nukleáris reaktort épített Dimónában. Ugyancsak Peresz munkájának köszönhetően sikerült Izraelnek francia Mirage vadászgépekhez jutnia, amelyeket azután nagyban hozzájárultak Izrael győzelméhez és túléléséhez a ’67-es háborúban. Később Németországgal alakított ki erős diplomáciai kapcsolatokat. 1959-ben a Mápái párt, (a Munkapárt egyik elődje) színeiben választották első ízben képviselőnek. 1974-től 1977-ig védelmi miniszterként szolgált Rabin első kormányában; munkája során a jom kippuri háborúban súlyos veszteségeket szenvedett Izraeli Védelmi Erők helyrehozására koncentrált. Ő kezdeményezte az Entebbe hadműveletet, melynek eredményeképpen az ugandai repülőtéren fogva tartott izraeli túszokat kiszabadították. Az ország biztonságának megerősítése mellett a béke előmozdításán is dolgozott. Rabinnal együtt tető alá hozták az Egyiptommal kötött átmeneti megállapodást, amely megalapozta a Menáhem Begin miniszterelnöksége alatt megkötött békeszerződést.
Az 1984-es választások döntetlenül végződtek és nemzeti egységkormány alakult, melynek vezetését rotációs rendszerben látták el, elsőként (1986-ig) Simón Peresz. Kormányzása alatt az Izraeli Védelmi Erők kivonultak Libanonból, egy keskeny biztonsági sávot leszámítva, melyet az Izrael által támogatott Dél-libanoni Hadsereg ellenőrzött. Gazdasági stabilizációs terve megmentette az izraeli gazdaságot az összeomlástól, és 20%-ra szorította le a 400%-os mértéket is elérő hiperinflációt. 1986-tól miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter volt. Tárgyalásai eredményeképpen létrejött egy széles körű békemegállapodás, amely magában
foglalta a Ciszjordánia igazgatásában való izraeli–jordániai együttműködést, ez azonban Jichák Sámír miniszterelnök ellenállásán elbukott.
1992-ben ismét a külügyi tárcát kapta Jichák Rabin második kormányában. Rabin mellett ő felelt a palesztinokkal való békefolyamatért, és az ő kitartása állította a kezdetben szkeptikus kormányfőt az ügy mellé.
Ő vezette Oslóban azokat a tárgyalásokat, melyek eredményeképpen megállapodást írt a védelmi minisztérium igazgatója és a Palesztin Hatóság képviselője. Erre, valamint a Rabin és Jasszer Arafat által kicserélt kölcsönös elismerési okmányokra építve írhatta alá 1993. szeptember 13-án a Fehér Házban a palesztin önkormányzatiságot megalapozó Oslói megállapodást Jichák Rabin, Jasszer Arafat és Bill Clinton jelenlétében Simón Peresz külügyminiszter és Mahmúd Abbász a Palesztinai Felszabadítási Szervezet részéről. Rabin, Arafat és Peresz 1994-ben Nobel-békedíjat kapott „a Közel-Keleti béketeremtéshez való hozzájárulásért.” Peresz éveken át jó kapcsolatot ápolt Husszein jordán királlyal, ami lehetővé tette tárgyalások lefolytatását és végül 1994-ben békeszerződés aláírását Jordániával.
2007-ben választották meg Izrael Állam 9. elnökévé.
1945-ben feleségül vette barátnőjét, Szonja Gelmant, akit a Ben Semen mezőgazdasági iskolában ismert meg. Otthonukat az Álumot kibucban építették fel. Három gyermekük született, nyolc unokája és három dédunokája volt. Szonja Peresz ellenezte, hogy férje elvállalja az elnöki posztot; nem ment el beiktatására, és az elnöki rezidenciába sem költözött be.
A közel-keleti békefolyamatban játszott szerepének elismerését jelzi az 1994-ben kapott Nobel-békedíj is. 2012 júniusában Barack Obama az Elnöki Szabadságéremmel, a civileknek adományozható legmagasabb kitüntetéssel tüntette ki.
Tucatnyi könyve jelent meg, magyarul Az új Közel-Kelet című kötetét a Múlt és Jövő kiadó adta ki.
1923-ban született Szymon Perski néven az akkor kelet-lengyelországi, ma Fehéroroszország területén fekvő Visnevában. (Ugyan ebben a kisvárosban született 1895-ben Nahum Goldman, aki 1948-tól 1977-ig a Zsidó Világkongresszus elnöke volt.) Édesapja kereskedő, édesanyja könyvtáros volt. Otthon héberül, jiddisül és oroszul beszéltek, de az iskolában lengyelül tanult. Tanulmányai során a héberen kívül angolul és franciául is tökéletesen megtanult.
Peresz családjával együtt 1934-ben vándorolt ki a növekvő antiszemitizmus elől a Brit Mandátum alatt álló Palesztinába. A Lengyelországban maradt családját, köztük rabbi nagyapját 1941-ben a nácik beterelték a zsinagógába és rájuk gyújtották. Izraelben Tel Avivban telepedtek le, a 9. osztály után mezőgazdasági iskolába ment, majd csatlakozott az ifjúsági mozgalmakhoz és beállt az akkor alakuló Álumot kibuchoz. Ben Gurion Mápái pártját választotta, ennek színeiben 1946-ban a ő volt a párt egyik képviselője a Cionista Világkongresszuson Bázelben.
1947-ben csatlakozott a Haganához, az Izraeli Védelmi Erők elődszervezetéhez. 29 éves korában már a Védelmi Minisztérium általános igazgatójának nevezte ki Ben Gurion, majd igazgató lett. Legfőbb feladata a fegyverek beszerzése volt: fontos szerepet játszott annak a francia-izraeli egyezménynek a megkötésében, amelynek alapján Franciaország segítségével Izrael nukleáris reaktort épített Dimónában. Ugyancsak Peresz munkájának köszönhetően sikerült Izraelnek francia Mirage vadászgépekhez jutnia, amelyeket azután nagyban hozzájárultak Izrael győzelméhez és túléléséhez a ’67-es háborúban. Később Németországgal alakított ki erős diplomáciai kapcsolatokat. 1959-ben a Mápái párt, (a Munkapárt egyik elődje) színeiben választották első ízben képviselőnek. 1974-től 1977-ig védelmi miniszterként szolgált Rabin első kormányában; munkája során a jom kippuri háborúban súlyos veszteségeket szenvedett Izraeli Védelmi Erők helyrehozására koncentrált. Ő kezdeményezte az Entebbe hadműveletet, melynek eredményeképpen az ugandai repülőtéren fogva tartott izraeli túszokat kiszabadították. Az ország biztonságának megerősítése mellett a béke előmozdításán is dolgozott. Rabinnal együtt tető alá hozták az Egyiptommal kötött átmeneti megállapodást, amely megalapozta a Menáhem Begin miniszterelnöksége alatt megkötött békeszerződést.
Az 1984-es választások döntetlenül végződtek és nemzeti egységkormány alakult, melynek vezetését rotációs rendszerben látták el, elsőként (1986-ig) Simón Peresz. Kormányzása alatt az Izraeli Védelmi Erők kivonultak Libanonból, egy keskeny biztonsági sávot leszámítva, melyet az Izrael által támogatott Dél-libanoni Hadsereg ellenőrzött. Gazdasági stabilizációs terve megmentette az izraeli gazdaságot az összeomlástól, és 20%-ra szorította le a 400%-os mértéket is elérő hiperinflációt. 1986-tól miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter volt. Tárgyalásai eredményeképpen létrejött egy széles körű békemegállapodás, amely magában
foglalta a Ciszjordánia igazgatásában való izraeli–jordániai együttműködést, ez azonban Jichák Sámír miniszterelnök ellenállásán elbukott.
1992-ben ismét a külügyi tárcát kapta Jichák Rabin második kormányában. Rabin mellett ő felelt a palesztinokkal való békefolyamatért, és az ő kitartása állította a kezdetben szkeptikus kormányfőt az ügy mellé.
Ő vezette Oslóban azokat a tárgyalásokat, melyek eredményeképpen megállapodást írt a védelmi minisztérium igazgatója és a Palesztin Hatóság képviselője. Erre, valamint a Rabin és Jasszer Arafat által kicserélt kölcsönös elismerési okmányokra építve írhatta alá 1993. szeptember 13-án a Fehér Házban a palesztin önkormányzatiságot megalapozó Oslói megállapodást Jichák Rabin, Jasszer Arafat és Bill Clinton jelenlétében Simón Peresz külügyminiszter és Mahmúd Abbász a Palesztinai Felszabadítási Szervezet részéről. Rabin, Arafat és Peresz 1994-ben Nobel-békedíjat kapott „a Közel-Keleti béketeremtéshez való hozzájárulásért.” Peresz éveken át jó kapcsolatot ápolt Husszein jordán királlyal, ami lehetővé tette tárgyalások lefolytatását és végül 1994-ben békeszerződés aláírását Jordániával.
2007-ben választották meg Izrael Állam 9. elnökévé.
1945-ben feleségül vette barátnőjét, Szonja Gelmant, akit a Ben Semen mezőgazdasági iskolában ismert meg. Otthonukat az Álumot kibucban építették fel. Három gyermekük született, nyolc unokája és három dédunokája volt. Szonja Peresz ellenezte, hogy férje elvállalja az elnöki posztot; nem ment el beiktatására, és az elnöki rezidenciába sem költözött be.
A közel-keleti békefolyamatban játszott szerepének elismerését jelzi az 1994-ben kapott Nobel-békedíj is. 2012 júniusában Barack Obama az Elnöki Szabadságéremmel, a civileknek adományozható legmagasabb kitüntetéssel tüntette ki.
Tucatnyi könyve jelent meg, magyarul Az új Közel-Kelet című kötetét a Múlt és Jövő kiadó adta ki.
